9. Egy új karácsony !

Sziasztok!
Tudom , tudom. Sokat késtem, de hát nem volt időm. Most viszont itt a fejezet egy kis karácsonyi hangulattal. Remélem tetszik nektek.
És mindenkinek Boldog Karácsonyt kívánok :D
Puszi Bonnie*.*


Bella szemszöge:

Karácsony reggele van- nyújtózkodva ültem fel az ágyon. Arcomon nagy mosoly volt, már este is, mint egy vigyorgó játékbaba úgy aludtam el. Igen, már egy hónapja lehetek azzal a férfivel, akit szeretem. Habár fájt, hogy tönkre tettem egy esküvő, de belehaltam volna, ha ő nem lesz az enyém. Milyen önző vagyok!

Ásítás közepette kászálódtam ki az ágyból, ami nem sikerült sikeresen, mert olyan lendülettel zúgtam pofára a takarómban, hogy abba szerintem még a parketta is belekongott. Szerencsem volt, hogy már megtanultam, hogyan védekezzek saját magam ellen. Épp időben kaptam magam elé a kezeim, hogy ne az arcommal fogjam fel az ütést. Csak a térdem és a tenyerem kapott belőle.
- Ez, de jó reggel- dörmögtem magam elé, miközben feltoltam magam a padlóról és egyensúlyba hoztam magam. Megvakartam a fejemet, miközben becsoszogtam afürdőszobába és magamra zártam az ajtót. Megengedtem egy jó nagy kád meleg vizet. Még a kád tele telt, addig gyorsan fogat mostam, majd ledobtam a pizsimet és behuppantam a jó meleg kádba . Elmerültem benne.
Addig áztam benne, míg a végén hideg vízbe kellet hajat mosnom, ami nem épp alegjobb, erre rájöttem.

Gyorsan megmostam hosszú, barna hajam, majd azzal a lendülettel, ahogy a habot lemostam róla, már ki is pattantam és magam köré tekertem egy hófehér törölközött. Előkotortam a hajszárítót és megszárítottam a hajam, majd kivasaltam. Most nem vágytam a göndörségre.

Ezzel elég gyorsan végeztem. Ahogy visszatettem a két gépet a helyére, elővettem a kis neszesszerem, amibe a sminkes dolgokat tartottam, majd az arcomra nyomtam egy kis átlagos sminket. Mivel azért még se tölthetem csúnyán Szerelmemmel és a családjával a karácsonyt.
Igen, tudom apámat egyedül hagyom, de mégse egyedül. Ő már lecsapott a tv-re Billyéknél. És hát könnyen beleegyezett. Na, jó, nem annyira könnyen, de ügyes voltam. Már tegnap odaadtam neki az én ajándékomat, ami egy jókora nagymennyiségű étel volt, meg egy fényképalbum, ahova az eddigi összes képet belepasszíroztam. Bevallom, nehezen ment, de sikerült.
Visszapakoltam mindent a helyére, majd vissz csoszogtam egy szálltörölközőben a szobámba. De mikor beléptem a szívem megállt és egy apró sikoly hagyta el a számat. Nem voltam felkészülve arra, ami ott várt. Edward nagy mosollyal ült a kis hintaszékbe és csak nézett. Végig tekintett rajtam, amitől én teljesen elpirultam.
- Te meg hogyan és mikor ?- kérdeztem, mikor már beszélni is tudtam.
- 10 perce és apukád engedett be - mosolygott rám szívdöglesztően. Azt hittem elolvadok. De inkább elkaptam a fejem és a szekrényemhez mentem, ahol el kotortam egy ruhát és egy magas sarkút.

- Hé, nem kapok puszit ?!- kiáltotta utánam, mikor visszafelé mentem a fürdőbe.
- Majd, talán - mosolyogtam magamban, mikor becsuktam magam mögött az ajtót.

Xoxo

Ideges voltam, mikor már Edwardék verandáján álltunk. Kezem, lábam együtt remegett, mint egy kocsonya. Próbáltam leplezni, de ez sem ment valami nagyon jól.

Szerelmem azonnal észrevette és megszorította a kezemet. Ránéztem és aranybarna szemei azonnal elkápráztattak.
- Miért nem nézel folyton a szembe? Akkor talán nem lennék olyan, mint egy kocsonya- mosolyogtam el zavaromba a végén .
- Ha ez a kívánságod, Kicsim-hajolt le és édes csókot nyomot ajkaimra. Beleremegtek még a lábaim is.
- Hmm.. na jó, most már nem remegek - nevettem fel halkan. - Edward, ugye nem vettél nekem semmit? Megmondtam, hogy semmit nem szeretnék - mondtam, mikor beléptünk az ajtón.

A szemem elkerekedett, a szám tartva maradt. Minden olyan szép volt.

Egy nagykarácsonyi fa állt a nappali közepén arany díszekkel feldíszítve. Meleg honolt mindenhol. Az egész család nagy mosollyal állt a fa körül és minket nézett.

- Azta!- szaladt ki a számon, mire Emmett nagy öblös nevetéssel felnevettet.
- Kicsi Bellának tetszik - jött oda és ölelt át csontropogtatóan.
- Még, hogy tetszik-e? Azt a lófütyülős vénasszonyát, ez csodálatos. - Most már mindenki nevetett a kis mondatomon.
Sorba öleltem át mindenkit és boldog karácsonyt kívántam.
- Ideje ajándékozni!- pattogott Alice, én meg lesokkolva álltam. Csak ezt ne!- mondtam magamban. Tudtam, hogy Alice tuti vett nekem valamit, én megsemmit sem vettem nekik. Ez teljesen elszomorított.
- Alice, ugye nekem nem vettél semmit?- kérdeztem gyanakodva, miközben egy kicsit Edward mögé bújtam.
- Dehogy nem- mosolygott rám, majd a fa alól felkapott egy csomagot és elém táncikált.
- De, ez így nem jó, én nem vettem nektek semmit. Nem fogadom el- tettem karba a kezem.
- Jaj, Bella!- szólalt meg Rose. Vele mostanában egyre közelebb kerültem. - Fogad el, vagy nézheted, ahogy boci szemekkel nézz rád - mondta halkan, majd felkuncogott. Kinyitottam a szemem és tényleg bizonyos boci szemekkel nézett rám Alice. A kezem lehullott magam mellé és megadóan sóhajtottam.
- Jó, rendben. De, ha ebbe Edward is benne van és a fejére nyomom- fenyegetőztem.
- Semmi közöm hozzá - súgta a fülembe, mikor elvettem Alicetől.
- Merem remélni - mosolyogtam kedvesen.

Lehuppantam a kényelmes fehér kanapéra és, habár nem akartam megnézni, hogy milyen drága dolgot kaptam, de az énem egyik része nagyon, de nagyon kíváncsi volt. Néhány percig csak ültem felette és néztem, majd rákönyököltem és a család felé fordultam.

- Most mi van?- néztem rájuk , mert hogy mindenki engem nézett.
-Nyisd már ki!- sürgetett Alice.
- Nem teszem- mosolyogtam. - Tessék ajándékozni nyugodtan. Enyémet utoljára és nincsenek boci szemek - emeltem fel az ujjam.
- Ohh … házsártos vénasszony- morogta Alice.
- Köszi - nevettem fel. Edward mellém heveredett, és így néztük, ahogy a család ajándékozott.

Ennyi ajándékot még életembe nem láttam és a legnagyobb részét csak Alice és Rose adta maguknak. Igen, ezen jót derültem. Saját magukat ajándékozták meg, ami elég vicces volt. Ruhák tömkelege volt, ami elfoglalta a nappali egyik részét, persze nem én voltam az egyetlen, aki ezen kicsit meglepődött, hanem mindenki.
De, hát annyi ruhát vettek maguknak és még meg is „lepődtek”. Na, ez volt a legviccesebb az egészben.
Mikor végre az összes ruha, doboz, zacskó eltűnt, már csak én maradtam. Mindenki körbe ült minket és nézett engem.

Én szuggeráltam elég erőteljesen a dobozt. Abban reménykedtem, hogy majd megsúgja nekem, mi van benne és akkor nem kell látnom, és anélkül is Alice torkának ugorhatok. De ez nem így lett.

Miért nincs beszélő doboz ??- kérdeztem magamtól, mikor végre felültem és a doboz tetejéhez nyúltam.
- Nem drága ugye?- fordultam Alice felé, miközben lassan emeltem le tetőt.
- Nem árulom el- felelte a kis kobold.
- Szóval akkor drága. Remek - fújtam egyet mérgesen, majd lassan, nagyon lassan visszanéztem a dobozra, mikor már nem volt rajta a tető. A szemeim elkerekedtek, a levegőm kihagyott, ámultam.
Egy csoda szép ruha volt benne, olyan ismerős volt és leesett honnan is.
Mikor utoljára a plázába voltam Alicékkel, ott láttam és bámultam, csak nem tudtam megvenni, mert elég drága volt.
- Alice - borultam a nyakába. - Köszönöm, de akkor se kellet volna. Ez nagyon drága volt- mondta, majd kivettem a szépen összehajtott ruhát és jobban megnéztem. Fehér ruha, rajta krémszínű csipkékkel. Gyönyörű volt.
- Szívesen. És, de kellett -mosolygott rám.

Órákkal később már kettesben ültünk a rétünkön Edwarddal, egymás kajaiban. A hó csak szállingózott és még nagyobb pihe réteget vont a tájra és ránk. Egy kis takaróval áttekert szerelmem, hogy nehogy megfagyjak. Mellkasának dőltem és úgy néztem, ahogy a hópelyhek egyesével szállnak, táncot járnak, majd kecsesen földet érnek.
Édes suttogás csapta meg a fülembe.
- Boldog Karácsonyt - súgta életem szerelme a fülembe.
- Boldog Karácsonyt.- Mosolyom még nagyobb lett. Még jobban mellkasához bújtam és csak öleltem. Ő is szorosan tartott. Boldog Karácsony, ez az!