Carlisle
Késő este van, a család együtt van, s egy újabb furcsa vihar tört rá Forks-ra a nap már reggel elbújt, s sötét felhők buktak fel az égen. Rossz elő érzetem, volt, de valahol a sok rossz között egy kicsi jó is meglapult. Az agyam egyfolytában forgott, azon gondolkodtam, hogy mi az ami közeledni, mert valami igen is nagyon gyorsan közeledett felénk, s a családom felé. Lányom arca minden egyes nap a szemem előtt lebeg, mielőtt új családom lett volna, Bella volt az én mindenem. A kislányom, az én gyönyörű kislányom, aki pont annyira volt vámpír mint én. Nem tudom hogy még éle vagy sem. 50 éve nem hallottam felőle, mióta gondola, azzal tudja megmenteni az én életemet s a családomét, ha ő Aro csapatába áll. Könyöröghetem neki, de makacs volt, ahogy hogy engem meghallgasson. Így elvesztettem őt. Képtelen vagyok úgy élni, hogy tudjam az én hibámból halt meg, a lányom. Mert engem akart védeni.
Hangos dörgés, fényes villámlás csapott végig a egész Forks-on s az ég leszakadt. Mintha dézsából öntötték. Szorosan magamhoz húztam szerelmemet Esmét, a család együtt volt, mintha egy normális kis család lennénk. Alice és Jasper a földön egymás karjaiban nézték a tv-t még Emmett és Rose a kanapén ölelgették egymást, s végül Edward aki mellettünk ült, s bámult ki a fejéből. Apró csókot nyomtam Esme fejére, ő csak mosolyogva szorosabban magához húzott, s fejét kicsit hátra döntötte majd rám mosolygót, s halvány csókot nyomot a számra.
Oda kint irtózatos hangzavar tombolt. Nem bírtam ott ülni, az az este jutott újra eszembe mikor Bella az én édes gyermekem, elment mellőlem. Felálltam, s ide, oda sétáltam, csípőre tett kézzel, még egyik kezemmel szőke hajamba túrtam. Ekkor furcsa érzés söpört végig a testem, megdermedve álltam a nagy üveg ajtó felé, ami egyenesen a sötét erdő felé nézet. Alice mintha szellemet látott volna úgy mered üvegesen maga elé. Lát valamit.- Mit látsz?- Léptem mellé, s helyeztem a vállára a kezemet. - Alice.- Egy kicsit megráztam, hogy felébredjen.
- Valaki közeledik.- Súgta, maga elé, mire a kezét egyenesen felemelte, s a sötét erdő felé mutatott vele.
- Nem látod az arcát, hogy ki lehet az ?- Lépet szerelme mellé, másik fiam, Jasper.
- Nem, csak annyit láttam, hogy a haja olyan barna mint csoki, s a szemem nem piros hanem arany.- Emelte Jasperre a szemét, Alice.
Nem volt időnk többet töprengeni, az a személy feltűnt a sötét erdő szélén, s mikor kilépet onnan, ázott ruhája testére tapadt, de egyenletes rugalmas léptekkel indult el felénk. Könnyed léptekkel szelte át a köztünk lévő távolság. A családunk, egy körbe állt, s szorosan a nappali másik végébe húzódott. Ez nálunk,nem így meg, nem szoktunk ennyire elhúzódni, de most jobban éreztem, ha messzire húzkodok.
Cipő sarkak kopogása vizhangzót a lépcsőn, ami egyenesen fel felé haladt, s majd csönd lett, a keze egyenesen a kilincsre csúszott, lassan elhúzta az ajtót, majd apró lépéssel a házba lépet. A levegőm bent rekedt. A lány barna haja a testéhez, s a hajához tapadt, még a piros ruhája a testéhez simult. Kezét lassan felemelte, s haját hátra csapta, majd fejét oldalra fordította. Ahogy megláttam az arcát, a kezem magam mellé ejtettem, a szavak amik olyan gyorsan fel akartak törni, eltűntek, a torkomban, csak bámultam az előttem álló szépséget, aki nem volt más mint az én...Lányom. Az én kicsi Bellám, aki már nem is annyira kicsi. Gyönyörű s érett vámpír lett belőle. Akinek a mosolya még mindig annyira szép volt. Halvány mosoly volt az arcán, de egyre szélesebb s szélesebb lett ahogy a szembe nézet.- Szia, apa.- Köszönt, mire belőlem feltört egy sóhaj. Lábaim önálló útra kelletek, azonnal átszeltem azt a néhány métert ami köztem és közte volt, majd szorosan karjaimba zártam, a lányomat, erősen öleltem, mire ő csak nyakamba túrta az arcát, s szorosan átölelte a hátam.
- Bella, kicsim, istenem azt hittem meghaltál, 50 éve nem hallottam rólad egy szót sem, azt hittem miattam meghaltál, Aro-nál.- Fogtam, a kezembe az arcát, s egyenesen azokba a szemeibe néztem, miközben a szavak csak úgy feltörtek a torkomból.- Még is hogyan? Miként? Annyira örülök, hogy újra velem vagy. Szeretlek, kicsim.- Nyomtam egy nagy csókot az arcára, majd megcsipkedtem mint régen.
- Apa, kérlek.- Nevetett fel, s a nem létező szívem már olyan sok ideje, mintha újra dobbant volna, az ő csilingelő hangjától.- Elsőként is nem lenne helyesebb az, ha bemutatsz a családodnak?- Kérdezte, miközben átfonta a derekamon a kezét, s még mindig szorosan öleltük egymást.
- Oh, de tényleg. - Kaptam észbe, s fordultam a családom felé.- Emberek, őt itt a lányom, a kislányom akit elvettek tőlem, de újra vissza kaptam. Hálás vagyok mindennek.- Csókoltam, meg a feje búbját.- Esme, a feleségem Bella, a többieket meg " örökbe "fogadtam.- Mutattam, a kezemmel macska körmöt.- Emmett és Rose egy pár, Jasper és Alice is, s Edward eddig ez egyedüli báránykánk.- Mosolyogtam kislányomra, aki szépen mindenkit szemügyre vetett.
- Sziasztok.- Majd egy csepp integetést tett feléjük.- Örülök, hogy apámnak volt kit szeretnie eddig és remélem tovább is szeretni fogja.- Lépet Esme mellé, s ölelte át.- Titeket meg remélem egyszer jól megfoglak ismerni.- Mosolygót a többiekre.
- Mi az hogy törpike.- Emmett dörmögős hangja csak úgy bele hasított a házba.
Hangos dörgés, fényes villámlás csapott végig a egész Forks-on s az ég leszakadt. Mintha dézsából öntötték. Szorosan magamhoz húztam szerelmemet Esmét, a család együtt volt, mintha egy normális kis család lennénk. Alice és Jasper a földön egymás karjaiban nézték a tv-t még Emmett és Rose a kanapén ölelgették egymást, s végül Edward aki mellettünk ült, s bámult ki a fejéből. Apró csókot nyomtam Esme fejére, ő csak mosolyogva szorosabban magához húzott, s fejét kicsit hátra döntötte majd rám mosolygót, s halvány csókot nyomot a számra.
Oda kint irtózatos hangzavar tombolt. Nem bírtam ott ülni, az az este jutott újra eszembe mikor Bella az én édes gyermekem, elment mellőlem. Felálltam, s ide, oda sétáltam, csípőre tett kézzel, még egyik kezemmel szőke hajamba túrtam. Ekkor furcsa érzés söpört végig a testem, megdermedve álltam a nagy üveg ajtó felé, ami egyenesen a sötét erdő felé nézet. Alice mintha szellemet látott volna úgy mered üvegesen maga elé. Lát valamit.- Mit látsz?- Léptem mellé, s helyeztem a vállára a kezemet. - Alice.- Egy kicsit megráztam, hogy felébredjen.
- Valaki közeledik.- Súgta, maga elé, mire a kezét egyenesen felemelte, s a sötét erdő felé mutatott vele.
- Nem látod az arcát, hogy ki lehet az ?- Lépet szerelme mellé, másik fiam, Jasper.
- Nem, csak annyit láttam, hogy a haja olyan barna mint csoki, s a szemem nem piros hanem arany.- Emelte Jasperre a szemét, Alice.
Nem volt időnk többet töprengeni, az a személy feltűnt a sötét erdő szélén, s mikor kilépet onnan, ázott ruhája testére tapadt, de egyenletes rugalmas léptekkel indult el felénk. Könnyed léptekkel szelte át a köztünk lévő távolság. A családunk, egy körbe állt, s szorosan a nappali másik végébe húzódott. Ez nálunk,nem így meg, nem szoktunk ennyire elhúzódni, de most jobban éreztem, ha messzire húzkodok.
Cipő sarkak kopogása vizhangzót a lépcsőn, ami egyenesen fel felé haladt, s majd csönd lett, a keze egyenesen a kilincsre csúszott, lassan elhúzta az ajtót, majd apró lépéssel a házba lépet. A levegőm bent rekedt. A lány barna haja a testéhez, s a hajához tapadt, még a piros ruhája a testéhez simult. Kezét lassan felemelte, s haját hátra csapta, majd fejét oldalra fordította. Ahogy megláttam az arcát, a kezem magam mellé ejtettem, a szavak amik olyan gyorsan fel akartak törni, eltűntek, a torkomban, csak bámultam az előttem álló szépséget, aki nem volt más mint az én...Lányom. Az én kicsi Bellám, aki már nem is annyira kicsi. Gyönyörű s érett vámpír lett belőle. Akinek a mosolya még mindig annyira szép volt. Halvány mosoly volt az arcán, de egyre szélesebb s szélesebb lett ahogy a szembe nézet.- Szia, apa.- Köszönt, mire belőlem feltört egy sóhaj. Lábaim önálló útra kelletek, azonnal átszeltem azt a néhány métert ami köztem és közte volt, majd szorosan karjaimba zártam, a lányomat, erősen öleltem, mire ő csak nyakamba túrta az arcát, s szorosan átölelte a hátam.
- Bella, kicsim, istenem azt hittem meghaltál, 50 éve nem hallottam rólad egy szót sem, azt hittem miattam meghaltál, Aro-nál.- Fogtam, a kezembe az arcát, s egyenesen azokba a szemeibe néztem, miközben a szavak csak úgy feltörtek a torkomból.- Még is hogyan? Miként? Annyira örülök, hogy újra velem vagy. Szeretlek, kicsim.- Nyomtam egy nagy csókot az arcára, majd megcsipkedtem mint régen.
- Apa, kérlek.- Nevetett fel, s a nem létező szívem már olyan sok ideje, mintha újra dobbant volna, az ő csilingelő hangjától.- Elsőként is nem lenne helyesebb az, ha bemutatsz a családodnak?- Kérdezte, miközben átfonta a derekamon a kezét, s még mindig szorosan öleltük egymást.
- Oh, de tényleg. - Kaptam észbe, s fordultam a családom felé.- Emberek, őt itt a lányom, a kislányom akit elvettek tőlem, de újra vissza kaptam. Hálás vagyok mindennek.- Csókoltam, meg a feje búbját.- Esme, a feleségem Bella, a többieket meg " örökbe "fogadtam.- Mutattam, a kezemmel macska körmöt.- Emmett és Rose egy pár, Jasper és Alice is, s Edward eddig ez egyedüli báránykánk.- Mosolyogtam kislányomra, aki szépen mindenkit szemügyre vetett.
- Sziasztok.- Majd egy csepp integetést tett feléjük.- Örülök, hogy apámnak volt kit szeretnie eddig és remélem tovább is szeretni fogja.- Lépet Esme mellé, s ölelte át.- Titeket meg remélem egyszer jól megfoglak ismerni.- Mosolygót a többiekre.
- Mi az hogy törpike.- Emmett dörmögős hangja csak úgy bele hasított a házba.
Bella
- Mesélj.- Tolt le apám, a puha kanapéra. Felakartam állni, mivel a ruhám vizes volt, és féltem hogy így tökre teszem a szép kanapéjukat, de esélyem nem volt felállni. Mindenki nagy szemekkel meredt rám, de nekem csak egy valaki szeme világa nyűgözött le.Edward, haja olyan volt mint egy bronzzal teli vödör, s a mosolya az a kicsi halvány mosoly a száján, olyan szelíddé tette őt mint egy Oroszlányt, ha húst lát maga előtt. Elmosolyogtam, majd vissza tértem a valóságra, apám érintése miatt. Felé fordítottam az arcomat.- Mi történt ennyi éven keresztül?- Láttam,hogy nagyon érdekli még is mi volt velem ennyi ideig.
- Aro mellett voltam, egészen a mai napig. Egyességet kötöttünk az nap este, mikor eljött és elvitt magával. Hogy kerek 50 évig fogok mellette szolgálni, megteszem mind azt amit kér, de ahogy ez az idő letelik, én újra szabad vagyok. Rémes amik ott mennek, de elég gyorsan rájöttek az ottani vámpírok hogy velem, nem jó kötekedni. Tudod apa, hogy bennem az erő több mint az összes vámpírban. Így az óta nagy arcoknak tűnő kicsik, is kiálltak ellenem, de alul maradtak. - Sóhajtottam mélyet.- Igaz sok olyan dolog is történt amit nem akartam, soha megtenni. Több vámpír életét oltottam ki mint gondoltam volna. Aro kegyetlen, de egyre megtanított az az idő amit ott töltöttem vele.- Néztem egyenesen, apám szemébe.- Ne higgy senkinek, sem.- Ráztam meg a fejem.- De most már ennek vége, haza jöttem, vissza hozzád apukám. - Öleltem át szorosan,s egy puszit nyomtam az arcára.- Remélem én is a család része lehetek mostantól?- Fordultam,az új családom felé.
- Te mindig is a családunk tagja voltál, Bella.- Mosolygót rám, anyai mosollyal Esme.
- Köszönöm. - Fogtam meg a kezét.- Ha nem nagy kérés, kaphatnék egy tiszta ruhát, s egy üres ágyat, vagy nekem a kanapé is megfelel, de kicsit lekel dőlnöm aludni.- Még egy halvány ásítás is feltört a torkomból.
- A vámpírok nem alszanak.- Szólalt meg Edward.
- Ha jobban fülelsz, nem teljes vámpír áll veled szembe.- Néztem rá, amint felálltam.
- Dobog a szíved.- Súgta halkan.
- Félvér vagyok.- Mosolyogtam.
- Én, azonnal hozok neked, ruhát, nem inkább gyere megmutatom neked a szobádat.- Ugrott fel a kis kobold lány, akit Alice-nek hívtak s rántott maga után. Még egy utolsó puszit tudtam apám arcára nyomni, majd már loholtam is utána. Rövidre fogta a mondókáját, ahogy hallottam, mert csak elhadart mindent, majd a kezembe nyomot egy törölközött, s pár ruhát s már ott sem volt. Hm, én csak megrántottam a vállam, bevonultam a fürdőmbe, s lezuhanyoztam. Amint ezzel végeztem, bele bújtam abba a pólóba s nadrágba amit kaptam, majd a hajamat törölve sétáltam vissza a szoba. Betúrtam magam a meleg takaróba, a törölközött a fotelbe hajítottam, s fejemet a puha párnákra hajtottam, nem kellet sok hogy elaludjak mosollyal a számon.
- Aro mellett voltam, egészen a mai napig. Egyességet kötöttünk az nap este, mikor eljött és elvitt magával. Hogy kerek 50 évig fogok mellette szolgálni, megteszem mind azt amit kér, de ahogy ez az idő letelik, én újra szabad vagyok. Rémes amik ott mennek, de elég gyorsan rájöttek az ottani vámpírok hogy velem, nem jó kötekedni. Tudod apa, hogy bennem az erő több mint az összes vámpírban. Így az óta nagy arcoknak tűnő kicsik, is kiálltak ellenem, de alul maradtak. - Sóhajtottam mélyet.- Igaz sok olyan dolog is történt amit nem akartam, soha megtenni. Több vámpír életét oltottam ki mint gondoltam volna. Aro kegyetlen, de egyre megtanított az az idő amit ott töltöttem vele.- Néztem egyenesen, apám szemébe.- Ne higgy senkinek, sem.- Ráztam meg a fejem.- De most már ennek vége, haza jöttem, vissza hozzád apukám. - Öleltem át szorosan,s egy puszit nyomtam az arcára.- Remélem én is a család része lehetek mostantól?- Fordultam,az új családom felé.
- Te mindig is a családunk tagja voltál, Bella.- Mosolygót rám, anyai mosollyal Esme.
- Köszönöm. - Fogtam meg a kezét.- Ha nem nagy kérés, kaphatnék egy tiszta ruhát, s egy üres ágyat, vagy nekem a kanapé is megfelel, de kicsit lekel dőlnöm aludni.- Még egy halvány ásítás is feltört a torkomból.
- A vámpírok nem alszanak.- Szólalt meg Edward.
- Ha jobban fülelsz, nem teljes vámpír áll veled szembe.- Néztem rá, amint felálltam.
- Dobog a szíved.- Súgta halkan.
- Félvér vagyok.- Mosolyogtam.
- Én, azonnal hozok neked, ruhát, nem inkább gyere megmutatom neked a szobádat.- Ugrott fel a kis kobold lány, akit Alice-nek hívtak s rántott maga után. Még egy utolsó puszit tudtam apám arcára nyomni, majd már loholtam is utána. Rövidre fogta a mondókáját, ahogy hallottam, mert csak elhadart mindent, majd a kezembe nyomot egy törölközött, s pár ruhát s már ott sem volt. Hm, én csak megrántottam a vállam, bevonultam a fürdőmbe, s lezuhanyoztam. Amint ezzel végeztem, bele bújtam abba a pólóba s nadrágba amit kaptam, majd a hajamat törölve sétáltam vissza a szoba. Betúrtam magam a meleg takaróba, a törölközött a fotelbe hajítottam, s fejemet a puha párnákra hajtottam, nem kellet sok hogy elaludjak mosollyal a számon.
